A zenekart 1990-ben alakította Tisza, Barna és Hudák, nem sokkal később csatlakozott Szarvas. Még abban az évben elkészült a Demo 90 c. anyag, ami országosan nagyon jó visszhangot keltett. A csapat szélesebb körben való megismertetésére azonban már nem volt lehetőség, ugyanis egymást követték a bevonulások, aminek következtében a zenekar kiesett a zenei körforgásból. A csapat 1992 augusztusában lépett újra színre. Ekkor jelent meg második demójuk, a ’The Man with Capitals’. Ezen az anyagon már Takács dobolt és Rákos énekelt. Az addigi gitár,ének kombinációt szétválasztva egy külön énekes szövegíróval bővültek. A zenekar története innen számítható. Az új szerzeményeiknél egyértelműen feltűntek a pszichedelikus, a doom-os és a jazzrock-os elemek, amik a dallamvilágban és a számok szerkezeti felépítésében jól felismerhetőek voltak. Az 1994-es Rockland tehetségkutató versenyen első díjat nyertek. 1996 januárjában készítettek egy 6 számos promóciós felvételt, így a zenekar rákerült a Metal Hammer Hungarica magazin Demonstráció III. c. válogatás albumára. A következő év márciusában megrendezett LMS tehetségkutató versenyen elsők lettek és a lemezszerződést megnyerve készítették el ’Soft Orange’ c. albumukat.
KAPCSOLÓDÓ MŰVÉSZEKJelentkezz be, ha regisztrált vagy!
DISZKOGRÁFIAMC,LP,CD,SACD - sikerlemez - van borító
KÖZREMŰKÖDIKJelentkezz be, ha regisztrált vagy!
SZERZŐKÉNT MEGTALÁLHATÓJelentkezz be, ha regisztrált vagy!
ALLMUSIC AJÁNLATOKJelentkezz be, ha regisztrált vagy!