Galambos Soroksáron végezte el az ének-zenei általános iskolát, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába került, később pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán – mai nevén: a Zeneművészeti Egyetemen – trombitaművészi és zenetanári diplomát szerzett. Mint főiskolai végzős trombitás ösztöndíjas lett az akkor egyedüli, szakmailag legmagasabb szinten elismert Magyar Rádió Studió 11 nevű tánczenekarában, ahol két igazi trombitás legendától: Zsoldos Imretől és Tomsits Rudolftól tanulta a könnyűzene fortélyait. 21 évesen a Budapest Szimfonikus Zenekarral szóló trombitásként nyugat-európai turnén vett részt.
Galambos utcazenészként kezdte 1984-ben. A zeneművészeti diploma megszerzése után merőben más és új szakasza következett eddigi életének. A zenélést és szórakoztatást, mint hivatást, missziót tekintette. Saját stílusát, a modernizált, korszerűsített magyar szórakoztató zenét, mint Lagzi Lajcsi mutatta be. Miután kevesen hittek magasra ívelő terveiben, így minden segítség nélkül, a saját maga által kiadott kazettáin kezdte népszerűsíteni e műfajt. Koncerttermek és más fellépések hiányában direkt módon a közönséggel épített kapcsolatot, így a saját zenéjét adta elő az akkori Sugár áruház előtt és más közterületeken. Később úgy gondolta, hogy egy nagyszabású gálával lepi meg közönségét, melyben komoly részt szánt a hajléktalanoknak is. Akkoriban ez volt az első ilyen jellegű esemény. A TV2 kereskedelmi televízión nagy sikerrel futott Péntek esti Dáridó című könnyűzenei és szórakoztató műsorának sok előadó és együttes köszönheti ismertségét. 2010-ben a Dáridó újraindult a Muzsika TV-n. A TV2 vezetőségének váltását követően Lajcsi régi álmát teljesítette és a közszolgálati televízióval kötött szerződést a Szuperbuli című könnyűzenei műsorra. A bemutatkozó adást a Magyar Televízió műsorán rekord nézettség fogadta, majd a legnézettebb adása lett az akkori átlag háromszorosának tekinthető két milliós nézettséggel. Az új Szuperbulit Lajcsi az MTV után az akkor induló Story TV-ben mutatta be 2006. augusztus 20-án, ez a televíziónak országos ismertséget és gyorsan emelkedő nézettséget hozott. A műsor itt 2009. december 31-ig jelentkezett. 2010 első felében indult a Muzsika Tv nevű kábeladó, ahol Lajcsi újra használhatta az általa kitalált és felértékelt Dáridó nevet – Dáridó brand-et. 2010 nyarán a Dáridó bemutatkozott az RTL Klub műsorán, és minden vasárnap nagy sikerrel szerepelt. Lajcsi állandó szereplője az RTL Klubon látható magazinműsoroknak. Lajcsinak és feleségének, Boglárkának három gyermeke van: Boglárka Anna (1998. december), Lajos (2000. január) és István (2001. augusztus). Van egy öccse Galambos István, aki szintén zenész. A Dáridó című műsorban a Dáridó Szimpatikusok zenekart erősítette, dobolt. 2004-től Szokolya község díszpolgára, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.
KAPCSOLÓDÓ MŰVÉSZEKJelentkezz be, ha regisztrált vagy!
DISZKOGRÁFIAMC,LP,CD,SACD - sikerlemez - van borító