1979-ben közös turnén vettek részt az Omega együttessel. Szénich János (gitár) 1981-ben, Kőrös József (gitár) 1982-ben vált ki. Helyükre Bodonyi Attila (szájharmonika) és Tátrai került. Pálmai Zoltán-t (dob) Döme Dezső váltotta fel. Bodonyi, Deák ´Bill´ Gyula és Tátrai távozása után a Piramisból érkező Závodi János (gitár), Tóth János Rudolf (gitár) és Fuchs László (billentyűs hangszerek) csatlakozott. 1987-ben pályafutásuk egyik kiemelkedő állomásához értek: Allen Ginsberggel közösen léptek fel és készítettek lemezt. Miután Závodi kivált, a csapat Hobó, Póka, Döme, Fuchs, Tóth felállásban játszott 1990-ig. Tátrai (Tátrai Band) került az együtteshez vissza, valamint a kilépett Fuchs és Döme helyerére Solti János (ex-Theátrum, Generál, Locomotív Gt.) került. 1987-ben a Doors és Jim Morrison tiszteletére önálló estet szenteltek. Szerepeltek a ´Kopaszkutya´ c. filmben, melynek hanganyagát akkor nem engedték megjelenni, csak 12 évvel később. 1993-ban koncertet adtak a Fradi pályán, fennállásuk 15. évfordulójának tiszteletére. Póka Egon (basszusgitár) 1995-ben kilépett. 1997-ben megjelent lemezükön Zsoldos Tamás (basszusgitár) nélkül játszottak.
KAPCSOLÓDÓ MŰVÉSZEKJelentkezz be, ha regisztrált vagy!
DISZKOGRÁFIAMC,LP,CD,SACD - sikerlemez - van borító