Charlie első együttese egy székesfehérvári iskolai zenekar volt a József Attila Gimnázium berkein belül, majd ez követtte a Woodcutters. 1967-ben tagja lett a Decca együttesnek, akikkel közösen egy év múlva megalapította az Olympia formációt, majd annek megszűnése után rövid ideig a Liversing tagja volt. 1975-80 között a Generál együttes énekese volt ez követően tíz évig külföldön lépett fel a Pannónia Express zenekarral, járt Norvégiában Svájcban, Spanyolországban, Japánban és New Yorkban.
1990-ben a Tátrai Band énekese lett. 1994-ben jelent meg első szólólemeze Feleségével Széles Katalinnal 1978-ban házasodtak össze, egy fiúk született Ákos. 1994-ben megválasztották az év énekesének. 1995-ben megjelent Charlie c. könyve. 1995. december 28-án koncertet adott a Budapest Sportcsarnokban. 1998-ban megkapta a Magyar Köztársaság Kiskeresztje érdemérmet.2001. December 28-án a Budapesti Kongresszusi Központban koncertezett.
Producerként közreműködött Pintácsi Viki második nagylemezén, amin a címadó dalt közösen adták elő. Soul & Jazz című albumán a már elhunyt parodista, Hofi Géza is énekelt.
KAPCSOLÓDÓ MŰVÉSZEKJelentkezz be, ha regisztrált vagy!
DISZKOGRÁFIAMC,LP,CD,SACD - sikerlemez - van borító