Az Egészséges Fejbőr a Flúgos Futam nevű Ska zenét játszó együttes néhány tagjából alakult meg. Az csapat nevét még az első basszusgitáros, Csucsu találta ki. Néhány tagcserét követően, 1996 augusztusára kialakult az zenekar "klasszikus" felállása, amely egészen 1988-ig, az együttes története első fejezetének lezártáig létezett (Zorán-gitár,ének, Czimmer-basszusgitár, Hauke-billentyű, Vörös-dob). Ebben a felállásban készült el az első demó 1988. május 3-4-én. 1988-ban rövid ideig szünet következett, két tag külföldre távozott, helyettük Zala (dob) és Appa (gitár) érkezett vendégzenészként, így 1989-ben újból színpadra léphetett a banda. Sorozatos koncerteket követően háromra csökkent az együttes létszáma, miután Zala visszatért az Oi-Korhoz. Ekkor Appa vette kézbe a dobverőket, míg Zorán a gitárt. Vendégzenészek segítségével 1990-ben készült el az együttes második demója, mely a Skanzelizé anyagával együtt került terjesztésre. Az együttes életében ismét szünet következett. Majd 1993-ban egy hosszú stúdiómunka vette kezdetét, amely során több részletben, részben a korábban rögzített, részben az új számok felvételére került sor. Két éven keresztül, folyamatosan kerültek rögzítésre a számok, miközben több kazettát is megjelentetett az együttes az elkészült felvételekből. Ezek között volt a korábbiaktól eltérő hangzású "Rózsa Alexander és a Többiek" című anyag, amely ír kocsmazenében írt számai a későbbi koncertek új slágereivé váltak. 1995-ben a közel 3 éves stúdiómunka eredményeként egy, az együttes addigi életét feldolgozó anyag állt össze. Ez az anyag, elsőként a hazai Oi! zenekarok közül CD-n is megjelent. Ezt követően egyre ritkábban léptek fel, A koncerteken kialakult az együttes új alapfelállása, melyben Zorán és Czimmer mellett Vrasi(gitár) és Attila (dob) szerepelt. Az együttes új dalait (néhány korábbi szám feldolgozásával együtt) 1998-ban adta ki szintén CD-n, Csodaszarvas címmel. A korábbi Oi!, Ski, ír népzene hangzást felváltotta a nemzeti motívumokra épülő, de a rock-os és Oi!-os "beütést" megtartó zene. Bár az együttes időről-időre feloszlott, eddig mindig újraalakult legfeljebb 1-2 éves szünetet követően. (Az együttes több mint 10 éves története során vagy 5 búcsúkoncertet adott!) A tagok több formációban szerepeltek, illetve helyettesítettek. Zorán a Skanzelizé egyik számában Vanekkel együtt énekelt mind az 1990-es demón, mind az akkori koncerteken. Czimmer a Rat Boys vendégzenészeként koncertezett, míg Zoránnal együtt a K-L Szektor együttes első anyagát készítette el. Zorán a második anyagon is énekelt. Elsősorban Budapesten, és Szentendrén léptek fel, ezenkívül részt vettek a Ballagó Idő búcsúkoncertjén Győrött 1992-ben.
KAPCSOLÓDÓ MŰVÉSZEKJelentkezz be, ha regisztrált vagy!
DISZKOGRÁFIAMC,LP,CD,SACD - sikerlemez - van borító