A Benkó Dixieland Band Európa Klasszis díjat nyert, sőt még Reagan amerikai elnöktől is dicsérő sorokat kaptak. 1963-ig 75 zenész közreműködött a zenekarban. Játszott itt Benkő László (Omega), Laux József (Omega, LGT), Solymos Antal (Tóni) és Silye Attila (Express), Fogarasi János, Frenreisz Károly (Skorpió), Oroszlán György (Bergendy) és Lovas Róbert is. 1971-ben Montreuxben a tradicionális kategória nagydíját, 1972-ben San Sebastianban közönségdíjat, 1976-ban a Music Week ‘Az Év sztárjai’ díját nyerték meg. Az együttes vezetője Benkó Sándor a Ki-Mit-Tud? zsűrijének tagjaként, a pop-rock-jazz kategória szakértőjeként is ismert. 1981-től egy ideig vezetője volt a hanglemezgyár KRÉM szerkesztőségének. A hetvenes évek végétől rendszeresen koncerteznek az Egyesült Államokban és a jazz nagyságaival lépnek fel. 1982. október 15-én felléptek a Budapest Soprtcsarnokban. 1991-ben a televízió bemutatta az első dixieland stílusú karácsonyi miséjüket. Koncertjeiken rendszeresen fellép Berki Tamás. Munkásságukról több könyv is megjelent. 1996. október 5-én koncertet adtak a Körcsarnokban, Louis Armstrong tiszteletére.
KAPCSOLÓDÓ MŰVÉSZEKJelentkezz be, ha regisztrált vagy!
DISZKOGRÁFIAMC,LP,CD,SACD - sikerlemez - van borító