Egy évvel az Ágy, Asztal, Tv példátlan sikere után a Kispál megpróbált ismételni. Az eredmény, egy tolófájások által megkínzott, nehezen kiszenvedett, felemásra sikerült album lett. A kilencvenes évek eleje túlhajszolt idõszak volt a banda életében. Az állandó koncertek megtörték a dalírási lendületet. A beat szépen lassan elmaradt. Az új album struktúrái túlbonyolítottak, a lemezt a tesiöltözõk fullasztó izzadságszaga lengi be. A cím azonban telitalálat. A Kispál jött sikált, zsigerbõl nyomták a bulikat, aztán arccal a gázsi felé, kasza, és léc. A számisztika ilyen körülmények között nem mûködhet. Az albumon hallható emlékezetesebb dalok túlnyomóan a hõskorszak termékei. Bár itt is akadnak melléfogások. A Jutka hosszú szöveges betétrészt kapott, a megoldás inkább zavaró, mint ötletes, a demón hallható bájos tini- feelinges változat itt felesleges dzsemmelésbe vált. Az új dalok jó része megfejthetetlen üzenetet hordoz, gondoljunk csak a Német Mérnökének címû izére…vagy a jófejkedésnek öncélú, önálló számnak ötlettelen "Egy az egybe" címû értekezésre. A címadó szám önkritikája szimpatikus, de a rock n rollhoz ez kevés. A lemezt a régi nóták, (Kicsit Feldob, Napos Oldal, Helló) mentik meg. Persze ne legyünk igazságtalanok. Válságidõszak volt ez a zenekar életében. Brautigam rájön, nem tud 13/8-adokban gondolkodni. Az album jó részén, az Andersenes Kiss Attila dobol. Az hogy lemez mégis mûködött, a banda kitûnõ elõadói kvalitásainak, és Lovasi kivételesen jó szövegeinek köszönhetõ. A dalok azóta is kötelezõ koncert darabok, bár szinte egyiket sem játsszák eredeti formában. - Radics Gábor