 |
Egy évvel az Ágy, Asztal, Tv példátlan sikere után a
Kispál megpróbált ismételni. Az eredmény, egy tolófájások
által megkínzott, nehezen kiszenvedett, felemásra sikerült
album lett. A kilencvenes évek eleje túlhajszolt időszak
volt a banda életében. Az állandó koncertek megtörték a
dalírási lendületet. A beat szépen lassan elmaradt. Az új
album struktúrái túlbonyolítottak, a lemezt a tesiöltözők
fullasztó izzadságszaga lengi be. A cím azonban
telitalálat. A Kispál jött sikált, zsigerből nyomták a
bulikat, aztán arccal a gázsi felé, kasza, és léc. A
számisztika ilyen körülmények között nem működhet. Az
albumon hallható emlékezetesebb dalok túlnyomóan a
hőskorszak termékei. Bár itt is akadnak melléfogások. A
Jutka hosszú szöveges betétrészt kapott, a megoldás inkább
zavaró, mint ötletes, a demón hallható bájos tini-
feelinges változat itt felesleges dzsemmelésbe vált. Az új
dalok jó része megfejthetetlen üzenetet hordoz, gondoljunk
csak a Német Mérnökének című izére…vagy a jófejkedésnek
öncélú, önálló számnak ötlettelen "Egy az egybe" című
értekezésre. A címadó szám önkritikája szimpatikus, de a
rock n rollhoz ez kevés. A lemezt a régi nóták, (Kicsit
Feldob, Napos Oldal, Helló) mentik meg. Persze ne legyünk
igazságtalanok. Válságidőszak volt ez a zenekar életében.
Brautigam rájön, nem tud 13/8-adokban gondolkodni. Az
album jó részén, az
Andersenes Kiss Attila dobol. Az
hogy lemez mégis működött, a banda kitűnő előadói
kvalitásainak, és Lovasi kivételesen jó szövegeinek
köszönhető. A dalok azóta is kötelező koncert darabok, bár
szinte egyiket sem játsszák eredeti formában. -
Radics Gábor